86. Rész "Vissza az életbe"

 Na szóval akkor ideje adnom valami életjelet. Asszem folytatom az írást nem is mentegetőzöm. Várok minden véleményt. Hideget meleget egyaránt, de rövid lesz szólok előre. viszont hamarosan jön a kövi. Puszkaa!
~ Brianna



 Reggel végre kipihenten ébredtem. Nagy nehezen kimásztam az ágyból és meglepődve állapítottam meg, hogy még csak 7 óra. Elcsoszogtam a fürdőszobáig és összeszedtem magam. Andy a nappaliban még mindig aludt. Folytattam az utam a konyhába és elkezdtem kávét csinálni.
  - Jóreggelt! - mosolygott rám Andy az ajtóból. - Hogy aludtál?
  - Szia! Egész jól. Kérsz kávét? - nyomtam egyből a kezébe a csészét.
  - Azta! Köszi. Mikor indulunk amúgy?
  - Hova? - néztem rá kerek szemekkel.
  - Nem akarsz hazamenni?
  - Ja amint te kész vagy indulhatunk.
  - Hát akkor felőlem indulhatunk most azonnal - ivott bele a kávéba.
  - Hozom a kocsikulcsot! - pörögtem fel teljesen.
  - Azért a kávét idd meg. Habár nem biztos, hogy kell az neked. - mutatott nevetve a poharamra.
Öt perc se kellett és már hazafelé vezettem Minden cuccom bepakoltam a kocsiba és kész voltam szembenézni a bajaimmal. Féltem ugyan de sikerült annyi lelket verni magamba, hogy rájöjjek soha nem vagyok hajlandó feladni.
  - Sziasztok! - köszöntek vigyorogva a srácok.
  - Halhóóó! Hol vannak a cicáim? - öleltem meg őket vigyorogva.
  - Tárááá! - mutatta meg a hordozókat.
  - Szivecskéiiiim! -  Kaptam ki a kezéből a macskákat. - Na mizujs szerelmeim?
  - Na tessék. Megkapja a macskákat és minket le se szar! - nevetett Danny.
  - Jól van na hiányoztaaaak! - nyitottam ki az ajtót és engedtem be mindenkit.
  - És mi nem? - kezdte a sértődöttet játszani Dylan.
  - Dehogyneem! - öleltem meg aztán visszatértem a macsekokhoz.
Elkezdtem kávét főzni amikor valaki csengetett. Kérdőn néztem a srácokra mivel úgy volt, hogy csak hárman jönnek. Jorel, Dylan és Danny.
  - Megyek már! - ordítottam mikor valószínűleg a várakozó egyenesen rákönyökölt a csengőre. - Te meg mit keresel itt? - néztem végig Ashleyn miután felfogtam, hogy nem képzelődök.
  - Beszélni szeretnék veled...
  - Szerintem viszont nincs miről beszélgetnünk.  - Csaptam be az ajtót mire megint rátenyerelt a csengőre.
  - Addig nem megyek el, amíg nem beszélsz velem! - kiabált be.
  - Ugye nem Ash? - nézett rám Andy reménykedve.
  - Akkor felőlem ott rohadsz el az ajtóban! - kiabáltam vissza.
  - Hát, azt hiszem ez Ash. - vigyorgott Dylan. - Nőies voltál.
  - Csak 5 percet kérek! Kérlek beszéljünk már! - továbbra is nyomta a csengőt.
  - Akkor szállj le a csengőről mert esküszöm főbe lőlek!  2 percet kapsz. - indultam meg az ajtó irányába.
  - Hagyd inkább rá! Ne engedd neki, hogy felhúzzon. - pillantott rám aggódóan Danny.
  - Akkor legrosszabb esetben megyek a sittre emberölését. - vontam meg a vállam és kinyitottam az ajtót. - Hallgatlak. - Néztem rá hidegen
  - Nem lenne jobb bent?
  - 2 percet kaptál, telik az idő. - néztem színpadiasan a telefonom kijelzőjére.
  - Ne legyél már ennyire ellenséges velem. Kérlek! - a szemei tényleg mutattak valamiféle érzelmet, de sajnos az én érzéseim amiket szavakba készültem önteni nem voltak túl kedvesek.