~Brianna
- De miért nem vagy hajlandó? Ha baj van nincs mese! - Nézett szigorúan Drake.
- Csak nem és kész! Elegem van az orvosokból és a kórházakból. Majd kipihenem magam és holnap jól leszek! Szálltam szembe velük.
Hát az a "holnapra rendbe jövök" nem igazán működött. Az egész hetet a kanapén töltöttem jóformán. A fiúk folyamatosan próbáltak meggyőzni, hogy menjek be a kórházba de semmi kedvem nem volt.
- Hogy vagy? - ült le mellém Andy. Ő és Danny voltak az ügyeletes testőrségem. Daniel a szomszédos fotelben horkolt és én is aludtam félig.
- Egész jól leszámítva, hogy alig iszok és mégis ismét indulhatok már vagy kétezredjére. Egy pillanat meglátogatom a mosdót. - bújtam ki nehézkesen a takaró alól.
Andy eltámogatott udvariasan egészen az ajtóig aztán hagyott érvényesülni. Mikor kijöttem ott állt készen arra, hogy visszavigyen a kanapéra.
- Iszok egy teát. - motyogtam és célba vettem a konyhát.
- Nagyon sápadt vagy. - simogatta az arcom miközben a pultnak dőlve vártam, hogy felforrjon a víz.
- De már jobban vagyok. - erőltettem mosolyt az arcomra aztán megfordultam, hogy kivegyem a vizet a mikróból mert hát egyszerűbb abban melegíteni egy bögre vizet mint a tűzhelyen. Sokkal egyszerűbb.
A következő kép amire emlékszem, hogy egy ismeretlen férfi világít a szemembe. Konkrétan egy mentős aki a pupillareflexemre kíváncsi.
- Könyörgöm ne már! - szorítottam össze a szemeim az éles fény elleni védekezés gyanánt. - Mi történt?
- kérdeztem még mindig csukott szemekkel. Megint iszonyatos hányingerem volt.
- Elájultál. - éreztem ahogy Danny megfogja a kezem.
- Hol van Andy?
- Itt vagyok - szólalt meg ő is.
- Mégis hogy? - Tettem fel az újabb kérdést.
- Ahogy megfordultál össze is estél.
- Legalább 10 percig nem voltál magadnál! - vágott a szavába idegesen Danny.
- Mondtam, hogy nem akarok orvoshoz menni. - kezdtem felfogni a körülményeket.
- Ezt már sajnos nem ön dönti el. Megérkeztünk. - Hallatta a hangját a mentős is. 3 perc sem kellett hozzá, hogy egy vizsgálóban üljek a Doktor Úrral aki a csuklóimat is ellátta az incidenskor.
- Most vért fogok venni. - szedte elő a tűt és a kémcsöveket miközben megnyugtató hangon beszélt hozzám folyamatosan. Már az életem összes apró történését elmeséltette velem mióta nem látott, hogy kissé sikerüljön végre megnyugodnom
- Muszáj? - vékonyodott el a hangom a tű láttán, addig a pillanatig tartott a nyugalmam.
- Attól tartok igen. Csak nem fél tőle? - tartott fel egy legalább 15 cm-es rémséget.
- Egy ekkorától csodálkozik? Már ne haragudjon meg, de ez rohadt nagy! - kezdtem pánikba esni, tisztában voltam vele, hogy nem azzal fog vért venni de akkor se hadonásszon vele előttem.
- Azt hittem a tetoválások is tűvel készülnek. - vonta fel a szemöldökét. - Egyébként a hegei nagyon szépen gyógyulnak, már alig látszanak.
- A maga érdeme, néztem a csuklóimra.
- Na adja - fogta meg az egyik karom és mire ellenkezni tudtam volna, ami nem kis idő volt mivel ki kellett kerülnöm a gigatű okozta sokk hatása alól már folyt is a vérem. - Kész is. Jól van? - nézett kissé aggódva mivel fal fehér voltam.
- Igen - mondtam a szokottnál hatszor vékonyabb hangon.
- Most elkíséri a nővér egy kórterembe, amint megvannak az eredményei beviszem magához. Teljes labort kérek ami valószínűleg már csak holnap reggelre lesz kész. - mosolygott kedvesen.
A kórteremben egyedül voltam. Danny és Andy még mindig nem tágított mellőlem. Reggel pedig mikor felébredtem a doki már három embert kellett kiküldjön, mivel Drake is az ágyam szélénél aludt egy széken. Kissé aggódva nézett rám a doktor a papírjaimmal a kezében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése