97. Rész "Sajnálom"

Sziasztok! Megint itt vagyok de nem is írom sokáig a bevezetőt mert elfelejtem amit a történethez akartam. Pusziiii!
 ~Brianna

 Danny az orvosra pillantott aki csendben bólintott. 
  - Annyira sajnálom. - Tette a kezét újra az arcomra - A babát nem tudták megmenteni.
  Lassan húztam a hasamra a kezem. Alig tudtam meg, és már el is veszítettem. Túl estem azon a határon, hogy fájdalmat tudjak érezni. Egyszerűen üres voltam. 
  - Ashley és a többiek? Egyáltalán mióta vagyok már itt? - Egyre tisztább volt körülöttem minden. Teljesen magamhoz tértem. 
  - Ashley-t pszichiáter kezeli. Teljesen bekattant a baleseted után. Már két hónapja. 
 Danny nem tágított mellőlem. Folyamatosan bent volt nálam. Jóformán csak fürdeni járt haza.  A próbákra se ment. A srácok néha bejöttek hozzá a kórházba, hogy beszéljenek vele a banda haladásáról. Én nem láthattam őket. Újabb egy hónap telt el mire hazaengedtek. Addig csak Dannyvel voltam hajlandó beszélni, meg persze az orvosokkal. Rám szabadítottak egy pszichiátert is. Persze rendes kislány voltam szépen beszélgettem vele így ő sem látta már okát, hogy tovább tartsanak bent. Igaz a lelkemre kötötték, hogy minden kezelésen jelenjek meg. 
 Ash állapota is javulni kezdett állítólag, miután elmondták neki, hogy felébredtem és gyógyulok. Nem akartam őt látni. Féltem. Nem tudtam mit kezdenék a találkozásunkkal. Ő sem keresett. Pedig már látogathatott volna. Valószínűleg ugyan azt érezte mint én. 
   - Üdv itthon Cicus! - Ölelt meg Dylan mikor Dannyvel beléptünk a nappaliba. Az oldalán Cassy mosolygott rám biztatóan. Ash kivételével mindkét banda teljes legénysége jelen volt. 
   - Már nekik is hiányoztál ám! - állt elém Jorel a cicáimmal. 
   - Köszönöm! - "ugrottam" neki is a nyakába. Az ugrás erős kifejezés mert teljesen le voltam lassulva.  - Jack! Jane! Hogy vagytok Babácskáim? - szeretgettem meg  a két kicsikémet. A cicák boldogan hízelegve bújtak hozzám. 
 Kissé mindenki feszélyezve érezte magát. A többiek örültek nekem én viszont már nem éreztem ugyan annak akivel legutóbb ültek a nappalimban. Gyászoltam a kisbabát aki nem születhetett meg. Az apját akit már rég elveszítettem és Drake-et. Drake mellettem volt mielőtt az történt. Vigyázott rám. Mindig is szeretett és ezt csak akkor hittem el neki. Bármit megadtam volna azért, hogy újra beszéljek vele. Rettenetesen hiányzott. A temetésén sem lehettem ott. Bár csak egy jelképes szertartás volt mivel porrá égett a balesetben. Úgy éreztem el kell búcsúznom tőle, de a sírjához hiába mentem volna, bár Danny azt mondta, néhány személyes tárgyat temettek a koporsójába. Szerinte John még az egyik pisztolyát is becsempészte. 
  - John! - szólaltam meg váratlanul mikor már  legalább 5 perce csendben ültünk. 
  - Mit szeretnél? - Engedett el Danny aki addig engem ölelt és értetlenül nézett rám. 
  - Beszélnem kell John-al. - próbáltam megfelelő magyarázatot találni de nem ment.
  - Felhívom Claudiát. - vágta rá egyből és már telefonált is.