95. Rész " Édesapa leszel"

Halihóó!
 Szeretnék mindenkinek Kellemes Békés Boldog Ünnepeket kívánni és Sikerekben Gazdag Csodálatos Újévet!
 Megérkezik a rész is. Megpróbálom gyorsan összerakni nektek. Pusziiii!
  ~Brianna

Egy kis utcában parkoltam le közvetlen Ash házával szemben. Csak bámultam a világos épületet. Egyértelmű volt, hogy otthon van de nem tudtam, vajon egyedül e. " Talán fel kéne hívnom" Futott át a gondolat az agyamon. Egyszerűbbnek tűnt előbb kideríteni  mégis milyen hangulatban lehet. Elkezdtem kivadászni a telefonom a zsebemből, közben le sem vettem a szemem a célpontomról. Anélkül oldottam fel a zárat, hogy a készülékre néztem volna, de tárcsázni már nem kezdtem el.
 Nyílt az ajtó. Két alak lépett ki  a sötét éjszakába. Andy és Ashley. Azonnal tudtam pedig a fényviszonyoknak hála eléggé rosszul láttam és a szemüvegem is tiszta maszat volt, de hát istenem minek azt megtörölni nem is akarok én annyira tisztán látni. A fiúk jókedvűnek tűntek. Röhögtek valamin miközben kezet fogtak. Andy beszállt a kocsijába Ash pedig az ajtóban várakozott egészen amíg el nem hajtott. Miután az autó eltűnt egyenesen rám nézett. Pedig a szépségem akkor is éjfekete volt és egy fényszóró sem égett mégis mereven engem bámult. Talán már akkor észrevett amikor kiléptek az utcára. Nem volt mit tenni, zsebembe tettem a telefont és kiszálltam. Átkoztam a magassarkú csizmám, mert hiába imádtam rettenetesen szédültem, így kissé bizonytalan léptekkel indultam el.
 Ashley Purdy kíváncsi tekintettel figyelt amint felé botorkáltam rettenetesen lassan. Amikor egyszer majdnem elvesztettem az egyensúlyom összeráncolta a szemöldökét. Nem tudtam eldönteni ez mégis mit jelentett abban a percben, mert minden idegszálammal arra összpontosítottam, hogy ne essek el a járdaszegélyben. Nem jártam sikerrel. A lábaim cserben hagytak és én a földre rogytam, de szerencsére még eszméletemnél voltam. Ahogy a villám csapódik a földbe olyan gyorsan termett mellettem és segített fel. Gyengéd volt amit egyszerűen nem tudtam hová tenni a gondolataim közt de megrémített. Amint kissé stabilabbnak éreztem magam elhúzódtam tőle.
  - Beszélni szeretnék veled. - mondtam érzelemmentes hangon. Az őszi esték időjárása csalós. Egy apró fuvallatba a teljes testem beleborzongott.
  - Miről lenne szó? - Kérdezte kimért, hideg hangon. Ettől a megfontoltságtól ismét olyan volt, mint ha keresztülfújna rajtam a szellő.
  - Idekint meg fogsz fagyni. - Mértem végig amint kék farmerben és fekete atlétában állt velem szemben. Tényleg félő volt, hogy megbetegszik ebben az időben és hát nem is igazán tudtam elkezdeni a tények közlését.
  - Én inkább érted aggódnék. - Enyhült meg kissé a hangja - Gyere be! - Visszatért a ridegség.
 Talán egyikőnk se tudott mit kezdeni a helyzettel. Feszengve mentünk be. Mindketten tartottuk az egy lépés távolságot. A kanapéra egymással szembe a két karfára ültünk fel a lábunkat magunk elé húzva. Ha bárki ránk néz akkor, valószínűleg riadt egymást méregető verebek jutottak volna eszébe.
  - Nos. Elmondod miért jöttél? Mert ha jól emlékszem legutóbb elég durván elutasítottál. - Fájdalom! A hangja kínnal és meggyötörtséggel volt tele. Én is éreztem a fájdalmát. Midig megérzem, ha a környezetemben valaki szenved és ez belőle sütött. Az én lelkemen is feltépte az összes sebet.
  - És ha jól emlékszem megfenyegettél, hogy ki fogsz csinálni, szóval egyenlőre várom a hátamba a konyhakést. - Vágtam vissza azonnal. Az arca teljesen beborult. Összeszorult a torkom ahogy néztem.
  - Nehezen fogadom el, ha valaki akiért az életem adnám, úgy utasít vissza, ahogy azt te tetted. Még ha rá is szolgáltam.
  - Hát, azt hiszem ezen már túl vagyunk. - zártam le a témát. Éreztem, eljött a pillanat amikor közölnöm kell amiért odamentem. - Viszont van valami amiről beszélnünk kellene....
  - Mi történt? - kíváncsiságtól ragyogtak azok a hatalmas barna szemei és aggodalomtól. A kezem a hasamra tettem ő pedig csak figyelte a mozdulatot. Valahol a lelke mélyén már tudta, de még nem fogta fel. Nekem kellett kimondanom és várni a reakcióját.
  - Édesapa leszel. - suttogtam  a szavakat és valahogy mikor meghallottam a saját hangom ez tűnt a világ legszebb mondatának amit csak kiejthetek  a számon.  A szavak csilingelve hullottak alá köztünk a levegőben és vártam Ashley reakcióját.